2013. szeptember 23., hétfő

Elektronikus építési napló - 191/2009. (IX. 15.) Korm. Rendelet

2013. október 1-i hatállyal lép életbe az elektronikus építési napló vezetési kötelezettség. Azoknál az építkezéseknél kell alkalmazni, amelyet 2013. október 1-e után kezdenek meg. Azok a cégek, akik 2013. október 1. előtt már elkezdték papíron a naplóvezetés, azok papír alapon be is fejezhetik. 

Az elektronikus építési napló vezetése új feladat mindenki számára, amivel kapcsolatban nagyon sok új információt kell megismerni és megtanulni. Blog bejegyzésünkben csak néhány fontosabb információt szeretnénk figyelmükbe ajánlani, valamint felhívnánk figyelmüket az alábbi weblapra, ahol bővebb, teljes körű ismeretanyagra tehet szert: 

Az elektronikus építési napló bevezetésével sem az építési napló fogalma, sem tartalmi elemei nem változnak. 

Építési naplót kell vezetni az alábbi építőipari kivitelezési tevékenységnél (nem változott): 
  • építésügyi hatósági engedélyhez kötött, 
  • tudomásulvételi eljáráshoz kötött, 
  • a Kbt. (közbeszerzés) hatálya alá tartozó. 
Az építőipari kivitelezés résztvevői az építési naplóval kapcsolatos kötelezettségeit az építésügyért felelős miniszter által működtetett internetes alapú elektronikus naplóban kötelesek teljesíteni. 
A napló éles verziója 2013. október 1-től a www.e-epites.hu oldalon lesz elérhető. 

Az elektronikus építési napló alkalmazás elérése számítógépet és internet hozzáférést igényel. Abban az esetben, ha átmeneti jelleggel nincs internet hozzáférése a napló vezetésére kötelezettnek, lehetőség lesz internet kapcsolat nélküli naplóvezetésre is, de ebben az esetben maximum 3 naponként kötelező lesz az internetes feltöltés, frissítés. Ehhez a megoldáshoz az Általános Nyomtatvány Kitöltő programot kell telepíteni a NAV honlapjáról, és ügyfélkapun keresztül történik a feltöltés. 

Az elektronikus építési fő-és alnapló részei: 
  • címoldal, 
  • nyilvántartási rész oldalak, 
  • naplórész, 
  • összesítő lap. 
Az elektronikus építési fő-és alnapló mellékletei: 
  • tervnapló, 
  • hatósági napló, 
  • teljesítésigazolási napló, 
  • elektronikus alvállalkozói nyilvántartás, 
  • gyűjtőnapló.
Az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését az építésügyi vagy az építésfelügyeleti hatóság végzi, az építtető számára egyszer használatos jelszó megadásával biztosít hozzáférést. 

Kiemelten szeretnénk figyelmébe ajánlani a http://www.e-epites.hu/3005 oldalon található, a Belügyminisztérium által 2013. júliusában közzétett igen részletes ismeretanyagot, mely a jogszabályi háttérismertetésen kívül minden jogi kötelezettségre kiemelten felhívja a figyelmet, segít a rendszerben való tájékozódásban. 

Kérek minden kedves építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozást, alaposan tanulmányozzák át az ajánlott interneten elérhető tananyagokat annak érdekében, hogy az átállás minél gördülékenyebb legyen.